Dysthymia

Itt vagyok 41 évesen, van egy csodálatos családom (kedves feleség, okos, aranyos gyerekek), szép nagy lakásom, munkám, amiben jó vagyok, és amivel nagyon jól is keresek - és mégis (majdnem) állandóan szomorú vagyok, semmihez sincs igazán kedvem, semmi sem tud lekötni. Még pár év, aztán megöregszem, akkor meg már végképp késő lesz, és majd verhetem a fejemet a falba, hogy nem is éltem igazán, amikor még megtehettem volna. Erről gondoltam most blogot írni.

Legutóbbi hozzászólások

Látogatók

2010.08.23. 08:00 Groix

SLAA

Bizonyára mindenki hallott már a Névtelen Alkoholistákról (AA).
Nem tudom, mennyire közismert, de léteznek hasonló elven működő önsegítő csoportok más szenvedélybetegségeben szenvedők számára, van NA (Narcotics Anonymous), GA (Gamblers Anonymous) és így tovább.
Nem biztos, hogy sokan tudnak róla, de ezen az elven működik egy SLAA (Sex and Love Addicts Anonymous) nevű szervezet is.

Egy ideje már gondolkodom azon, hogy esetleg én is szexfüggő vagyok, és el kellene mennem az összejöveteleikre.
Igaz, hogy a gyakorlat szintjén nincs semmi különösebben feltűnő a nemi életemben - a feleségemmel való rendszeres elfoglaltságon kívül az utóbbi időben (átlagban) évente egyszer elmentem egy erotikus masszázsra, ennyi. Másrészt viszont az optimálisnál többet és intenzívebben foglalkoztat a kérdés, a nőismerőseimet is jellemzően ezen a szemüvegen keresztül nézem, ami nem jó.

Eszter szerint ez hülyeség - azt mondja, hogy egyrészt nem vagyok szexfüggő, másrészt az efféle összejövetelekre valószínűleg olyanok járnak, akik dicsekedni akarnak vele, hogy ők mekkora nagy bikák.
Hmmm...

Mindenestere megnéztem az SLAA honlapját, ahol van egy teszt annak megállapítására, hogy függő vagy-e.
Állításuk szerint akár egy pozitív válasz is azt jelezHETi (azért óvatosan fogalmaznak!), hogy problémád van.
A 40-ből 9 pozitív választ adtam, ez nem hagzik jól. Másrész úgy érzem, hogy a kérdések kissé manipulatívan vannak megfogalmazva:

Azért is jár egy pont, ha a
* Van-e arról egy lista, akár leírva, akár a fejedben, hogy hány partnered volt?
kérdésre válaszolsz igennel, de arra is, ha a
* Már nem tudod számontartani, hogy szexpartnered volt?
felvetésre mondasz igent.

Ezen kívül szerintem szinte minden ember igennel válaszolna az alábbi kérdésekre is:

* Érzeted valaha azt, hogy szükséged van a szexre?
* Úgy érzed, hogy az élet értelmetlen volna szerelmi kapcsolat vagy szex nélkül?

Szóval lehet, hogy végül hallgatok Eszterre, és tényleg kihagyom az SLAA-t.

 

 

 

 


 

26 komment

Címkék: szex eszter


A bejegyzés trackback címe:

https://dysthymia.blog.hu/api/trackback/id/tr442240359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

örömlány · http://oromlany.blog.hu 2010.08.23. 08:54:36

Bizonyára nem a szexfüggés a szakterületed, de gondolom egy teszt szakmai megfelelőségét érdemben el tudod bírálni. :)

örömlány · http://oromlany.blog.hu 2010.08.23. 09:34:39

@örömlány: Megnéztem az oldalt, válaszoltam a tesztkérdésekre, 6 igen.

Groix · http://dysthymia.blog.hu 2010.08.23. 09:38:56

@örömlány:
Akkor én súlyosabb eset vagyok, mint Te. :-)

örömlány · http://oromlany.blog.hu 2010.08.23. 09:52:07

@Groix: Ismerek olyat, aki még súlyosabb lenne.:)

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.08.23. 10:07:05

Szerintem veszíteni nem veszítesz semmit. Elmész, kiderül hogy nem, pipa. Elmész, kiderül, hogy igen, kezdhetsz aktívan foglalkozni a dologgal.
Az én apám valószínűleg az volt. Nem egy élmény, mert takargatta, de szinte becsavarodott.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.08.24. 00:18:18

"a nőismerőseimet is jellemzően ezen a szemüvegen keresztül nézem, ami nem jó."

Ne hülyéskedj; minden egészséges férfi első körben úgy nézi a nőismerőseit, hogy milyen lehet vele dugni..! Maximum nem vallják be.

Persze ha egy nőismerőst behelyeztél egy elutasító skatulyába, akkor nem fogsz minden alkalommal ezen merengeni. De ha elfogadó dobozba kerül, akkor bizony minden találkozásnál átvillan az ember agyán a kép :-)

Ez még nem szexfüggőség. És az sem, hogy a partnerek száma nagyjából ott van a fejedben. Kinek nem?! Szerintem még XVI. Benedeknek is.

Az ilyen "anonim" társaságok meg amúgy is csak a lóvédat akarják. Vagy ha nem a tiedet, akkor a költségvetését (az sokkal zsírosabb falat!), esetleg az adományozókét. Be ne dőlj nekik!

(Noha biztos jó kis puncik gyűlnek oda...)

Inkább gyúrj Eszterre.

örömlány · http://oromlany.blog.hu 2010.08.24. 08:44:08

@tiboru: Jaajmár, micsoda tanács!
Inkább újítsanak otthon a nejjel...

vagyok, aki vagyok... 2010.08.24. 13:34:36

ezt a kérdőívet én is megkeresem...

Groix · http://dysthymia.blog.hu 2010.08.24. 15:47:56

@vagyok, aki vagyok...:
Itt van az angol változat:
www.slaa-alt.org/40questions.php
Remélem, megosztod majd velünk az eredményt!

örömlány · http://oromlany.blog.hu 2010.08.24. 15:50:40

@Groix: He-he-he, ez versenykiírásnak is jó.
És a legtöbb pontot szerző mehet Veled az Északi-Sarkon túlra.:D

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.08.24. 23:59:16

@örömlány: hatnál abbahagytam. Nem akarok fázni, erre most este jöttem rá, mikor jéggé fagytak a lábujjaim...

vén betyár 2010.08.25. 09:40:39

Egyszerűen nem tudom értelmezni a fogalmat.Ha abból indulok ki, hogy alapvető emberi szükséglet, akkor mindenki függő.
"Ehess, ihass, ölelhess, alhass."Örömlány legutóbb hozzátette:"A mindenséggel mérd magad!"
Ugyanakkor különleges is, a többi szükséglettel ellentétben ez társat is igényel.
Annyiban is különleges, hogy ennek kielégítése nélkül még éveket, évtizedeket is el lehet élni, látható látszólagos károsodás nélkül.
Tán a mértéke tesz vkit "függővé"?Ezt sugallja a teszt.Ismertem olyant, aki nem tudott meglenni a napi betevő nélkül, de inkább háromszor, mint egyszer.Ugyanakkor nem helyezte mindenek elé, mindenek fölé, mint az alkohol- vagy drogfüggők.
Ismertem olyanokat, akiket inkább "szerelemfüggőnek" nevezhetnénk, nekik érzelmi "fedés", érzelmi alap, érzelmi felmentés is kellet e "csúnya, elitélendő, szégyenteljes" szükséglet kielégítéséhez.
Sztem mindenki "függő", ha más-más mértékben is, még azok is, akik kényszerűségből vagy vallási okokból kielégítetlenek.Talán leginkább ők a függők.
Ez vmi újabb áltudományos csalás.

örömlány · http://oromlany.blog.hu 2010.08.25. 09:46:39

@vén betyár: Teljesen egyetértek. A vallási, társadalmi tiltása, majd a szexualitás pornográf, manipulatív, primitív ábrázolása mellett itt egy újabb "hülyeség, ami igyekszik eltéríteni az embereket a szex örömteli, tiszta, egyszerű megélésétől.

Groix · http://dysthymia.blog.hu 2010.08.27. 08:44:56

@örömlány: Tetszik ez a versenykiírás ötlet.
Remélem, lesznek is versenyzök, ugyanis éppen ebben a pillanatban lefixáltam a sarkvidéki utamat: "idehaza" leadtam a szabadságkérelmemet, a norvégoknak pedig megírtam, hogy elfogadom az ajánlatukat (miután sikerült egy hajszálnyival nagyobb bért kialkudnom, mint múltkor).
Úgyhogy akár egyedül, akár nem, de megyek sarki fényt nézni.

rozsdafarku 2010.08.27. 09:18:55

@Groix: Jó utat, sok sikert.
Nem szorgalmaznám ezt a versenykiírást / habár alapvetően jó ötlet/.
Engem bárhová vetett a sors, mindenütt találtam helyi versenyzőket.
Habár lehet, hogy ahova készülsz, túl sok az eszkimó?
Az eszkimó-lány pedig fázós.:D

rozsdafarku 2010.08.27. 09:20:38

Szép lehet!Sok sikert!
Sok csomagot azért nem vinnék, hátha megszán, betakar egy fázós eszkimólány.:D

rozsdafarku 2010.08.27. 09:22:17

Hm, ez volt az előző.Lefagyott, befagyott a blogmotor?

Groix · http://dysthymia.blog.hu 2010.08.27. 09:32:43

@rozsdafarku: Köszönöm szépen, a jókívánságot is, meg az ötletet is.
Arrafelé nem eszkimók élnek, hanem lappok (vagy PC-ül: számik) - úgyhogy, lehet, hogy valóban megpróbálhatnék egy lapp lányt meglapogatni...

Érdekes egyébként - nem tudom, láttál-e fényképeket lappokról - hogy ök kinézetre egyáltalán nem skandináv jellegüek, leginkább talán a székelyekre hasonlítanak...

örömlány · http://oromlany.blog.hu 2010.08.27. 10:03:37

@rozsdafarku: Hehehe, ezt én is elolvastam. Szerintem hülyeség.:P

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.08.28. 13:02:09

@rozsdafarku:

Annyira mulatságosak ezek az áltudományos hablatyok. Méghogy karma...

Lófaszt! Minden kémia és egy kis fantázia kérdése (ámbár ha jobban utánagondolunk, a fantázia sem egyéb, mint kémiai és fizikai mikrofolyamatok összessége).

Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy nem létezhetnek "érzékelésen túli jelenségek" (jobb híján használom ezt a szókapcsolatot), csak azt, hogy ezeknek is természettudományos magyarázata van. Maximum a jelenlegi természettudományos felvértezettségünk kevés ezek helyes értelmezéséhez és megmagyarázásához.

örömlány · http://oromlany.blog.hu 2010.08.28. 13:14:17

@tiboru: A hangulat és a kapcsolat szempontjából majdnem mindegy, hogy karmikus vagy kémiai eredetű az erős vonzás...

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.08.28. 15:53:24

Nagyon kimaradtam a vitáitokból, de itt vagyok megint :)
Volt ezzel a szexfüggő dologgal kapcsolatban egy spanyol film, Javier Bardem-mel, de nem emlékszem a címére. Lehet, h a Szájból szájba volt az?
Mindenesetre biztos, h létezik szexfüggő, de te nem látszol annak, Groix, határozottan nem :)
Egyébként valszeg ez is időnként változik, van, h az embert jobban érdekli, van, h kevésbé, vannak extrém egyedek, akiket meg ivarérettségükről fogva átlagnál is jobban, naés ... Persze, Tiger Woods jut eszembe, mert őt kikiáltották szexfüggőnek. Nemtom, igaz-e, csak azt, h ez addig, amíg nem követ el bűncselekményt, addig senkinek semmi köze hozzá. Gondolom, akinek megvan rá a lehetősége ("celeb" pasi), h könnyűszerrel lefektessen jó nőket, az nehezen áll ellent. Sok erkölcsös ffi azért erkölcsös, mert nincs bátorsága/lehetősége, stb. De elhiszem, h izgatja a fantáziádat, ismerkedési lehetőségnek nem uccsó. :P