Dysthymia

Itt vagyok 41 évesen, van egy csodálatos családom (kedves feleség, okos, aranyos gyerekek), szép nagy lakásom, munkám, amiben jó vagyok, és amivel nagyon jól is keresek - és mégis (majdnem) állandóan szomorú vagyok, semmihez sincs igazán kedvem, semmi sem tud lekötni. Még pár év, aztán megöregszem, akkor meg már végképp késő lesz, és majd verhetem a fejemet a falba, hogy nem is éltem igazán, amikor még megtehettem volna. Erről gondoltam most blogot írni.

Legutóbbi hozzászólások

Látogatók

2010.08.10. 21:07 Groix

Vendégjárás

Mi is mentünk, hozzánk is jöttek.

Júliusban, amikor odahaza voltunk, két hétre cseréltünk egy 50 év körüli kolléganömmel: Mi az ö budai házában laktunk, ö meg azalatt itt a mi kis szerény angeredi lakásunkban.

Ez elsöre jó ötletnek tünt.

Csak mikor hazaértünk, valami furcsa szag fogadott itthon. Mint kiderült, a szennyes edényeket berakta a mosogatógépbe, és mindig tisztát vett elö a szekrényböl. Ez nem is lett volna feltétlenül rossz koncepció, ha legalább a végén veszi a fáradságot, hogy be is indítsa a mosogatógépet. Nem így történt, és mivel az ö elmenetele és a mi megérkezésünk között eltelt egy hét, ez megtette a hatását.

Ezen kívül a villanytüzhelyen alágyújtott az elektromos vízforralónknak.

Mivel az ö házában viszont példás rend uralkodik, a feleségemmel arra a következtetésre jutottunk, hogy valószínüleg bejárónöt tart. Bár az meg nem tudom, hogy telik ki egy magyar orvosi fizetésböl.

 

Ahogy hazajöttünk, a kisebbik lányom elutazott egy egyhetes táborba a litván barátnöjével.

Ugyanaznap érkezett hozzánk (és így beköltözhetett a lányunk szobájába) egy kedves ismerösünk, egy "igazi" apáca, aki mellesleg a nagyobbik lányom keresztanyja. Nevezzük a továbbiakban mondjuk Sr. Iustitiának.

Gondoltam, hogy megismertetem Letícia növérrel, csak attól tartok, hogy a Szüzgarázsból esetleg idetalálna a blogomra. Ez pedig nem lenne teljesen jó, mert akkor meglátja az erotikus masszázsos posztjaimat is.

Nem mintha attól tartanék, hogy Sr. Iustitia megbotránkozna - látott és hallott ö már ennél cifrább dolgokat is -, de nem akarom rombolni a jó hírnevem maradékát... 

 

 

 

 

16 komment

Címkék: család kereszténység sr iustitia


A bejegyzés trackback címe:

https://dysthymia.blog.hu/api/trackback/id/tr592213173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

örömlány · http://oromlany.blog.hu 2010.08.11. 11:52:25

:) Háát, nem vonulsz teljes anonimitásba. Legalábbis a leírásaidból az ismerősöknek nem nehéz rájönniük ki is áll a Groix nicknév mögött. Tényleg, nem voltak még kínos/mókás rákérdezések?

Groix · http://dysthymia.blog.hu 2010.08.11. 12:41:23

@örömlány:
Ha egy ismerös valahogy idetéved, akkor bukta van.
Annyit tudok tenni, hogy kerülöm azokat a szavakat a szövegben, amikre én keresnék, ha magamat akarnám megtalálni. De ez sem biztos, hogy sokat segít - tartok töle, hogy például azok, akik a "dysthymia blog" vagy a "norvégia orvos blog" kereséssel jutottak hozzám, nagyon is tudták, hogy mit akarnak...
Ilyenkor szoktam aztán fontolóra venni, hogy ismét (és most már végleg) törlöm a blogot.

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.08.11. 13:34:24

Minek törölnéd? Én épp azon töröm a fejem, hogy megmondom az embernek, olvassa el a blogomat. Hátha úgy jobban megérti, mi történt az elmúlt egy évben.

Egyébként a magyar orvosi fizetés... hát, a fizetésből nem telik. De ha nincs bevarrva a zsebe, akkor ne féltsd a T. kolléganőd. Nemhogy bejárónőre, de még napi taxira is fussa. És azért gondolkodj el azon is, hogy budai házak sajnos nem potyognak az égből...

Ellenben velem simán előfordulna, hogy elfelejtem bekapcsolni a mosogatógépet. Mint ahogy néha két napig nem költök egy fillért sem, mert nem tudom, "hun a buxa" :)

vén betyár 2010.08.11. 14:42:57

Nagyon gondold meg!Nagyon VESZÉLYES!
Mindent meg lehet, meg kell beszélni, ha meg már nem lehet, akkor úgyis annyi.De sok mindent lehet szavak nélkül is...Csak érezze a törődést, odafigyelést, megbecsülést, szeretetet, mindazt, amit adhatsz és Te is érezd a jó szándékot, akaratot, gyengédséget...

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.08.11. 14:54:23

@vén betyár: veszélyes. Minden reggel veszélyes tükörbe nézni.

vén betyár 2010.08.11. 15:01:42

Groix, ne rombold tovább jó híred maradékát.Én próbáltam csak olyat írni, amit "élőben" is mindig vállalnék, azt hiszem, sikerült, mégis kaptam néhány olyan kellemetlen visszajelzést, ami egy kicsit elkedvetlenített, kicsit óvatosabbá tett.
Úriember nem sajnálkozik és nem magyarázkodik - inkább, ha lehet, kerülje el még a lehetőségét is.

Mondom én, mondanám én, de ki vagyok én, hogy bárkinek is tanácsot adjak?- kérdezem én.

Groix · http://dysthymia.blog.hu 2010.08.11. 18:53:40

@vén betyár: Köszönöm, örülök, hogy Te is így látod.
Lehet, persze, hogy nem kéne az egész blogot törölnöm, csak az erotikus masszázsosokat - a többi poszt többé-kevésbé vállalható a jó hírem különösebb sérelme nélkül is.
Igaz ugyan, hogy szinte csak ezek a erotikus hozzászólások generálnak új forgalmat - de ezek a látogatók (a Feedjit tanúsága szerint) jellemzöen egy percen belül úgyis továbbmennek Örömlány oldalára...

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.08.11. 20:40:05

@Groix: nem tudom... nálam vagy teljesen, vagy sehogy. Persze ez én vagyok.

Groix · http://dysthymia.blog.hu 2010.08.11. 20:50:34

@21 hónap:
Mármint úgy érted, hogy inkább töröljem teljesen a blogot? ...

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.08.11. 21:12:36

@Groix: nem. Úgy értem, hogy vállald fel önmagad. Legalább magad előtt. Iustitia most huszadrangú - főleg nekem, mert nem ismerem.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.08.18. 12:50:01

"...a feleségemmel arra a következtetésre jutottunk, hogy valószínüleg bejárónöt tart. Bár az meg nem tudom, hogy telik ki egy magyar orvosi fizetésböl."

Jaj, Groix, néha olyan szánnivalóan naiv vagy, hogy sírni lenne kedvem...

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.08.28. 16:11:24

@tiboru: Szted nem csak megjátssza magát? :)
Egyébként én nem mernék énblogot írni így, mint te. Vagy sokkal jobban el kéne ferdítened a beszámolókat.
Iustitia meg aszondaná, h Leti sose volt apáca, az a tippem :) Főleg a mostani jeleneteket olvasva ...

Groix · http://dysthymia.blog.hu 2010.08.29. 07:21:20

@Gloria Mundi: Most már elkezdtem legalább a neveket megváltoztatni, bár valószínüleg ez nem sokakat tévesztene meg.

Nem, nem a mostani jelenetek miatt vonná kétségbe Sr. Iustitia a blog hitelességét. Ennél sokkal cifrább történetnek is tanúja volt.
Inkább a lélektani oldalát kédöjelezte meg: Azt mondta, hogy nagy döntés kilépni egy rendböl, ami azért nagyobb vívódással jár annál, mint amiröl Leti beszámol.
Mondta ezt úgy, hogy nem olvasta magát a blogot, csak az én elmondásomból ismerte, úgyhogy ez persze nem annyira magát a Szüzgarázst minösíti, mint inkább az én képemet a Szüzgarázsról.

rozsdafarku 2010.08.30. 09:19:49

@Groix: Sztem egészen jól álcáztad magad.
Egyébként meg 21 hónappal értek egyet.Aki ismer, úgyis ismer és elfogad, "idegenek" meg úgyis érdektelenek.
www.youtube.com/watch?v=pXyUZpoR7JQ

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.08.30. 21:29:09

@Groix: Sztem a történet kezdetén a dolog már totálisan erodálódott Letiben, meg egy csomó dologról nem is számolt be, nyilván. De a cifrább sztorikra kíváncsi volnék :)

Groix · http://dysthymia.blog.hu 2010.08.30. 22:04:50

@Gloria Mundi: Voltak jócskán konfliktusai, de az nekem nem jött át, hogy "totálisan erodálódott" volna benne a dolog.

A Sr. Iustitia féle sztori(ka)t nem fogom elmesélni. Az egy dolog, hogy önmagamat kiadom a blogon, de azt tisztességtelennek érzném, hogyha mások dolgait is kiteregetném. Részben ezért nem nagyon írok a feleségemröl vagy a gyerekeinkröl sem.