Dysthymia

Itt vagyok 41 évesen, van egy csodálatos családom (kedves feleség, okos, aranyos gyerekek), szép nagy lakásom, munkám, amiben jó vagyok, és amivel nagyon jól is keresek - és mégis (majdnem) állandóan szomorú vagyok, semmihez sincs igazán kedvem, semmi sem tud lekötni. Még pár év, aztán megöregszem, akkor meg már végképp késő lesz, és majd verhetem a fejemet a falba, hogy nem is éltem igazán, amikor még megtehettem volna. Erről gondoltam most blogot írni.

Legutóbbi hozzászólások

Látogatók

2010.06.18. 13:00 Groix

Norvégia 4. – Kellemes dolgok

A kínos történetekből tanultam, meg mostanra talán túl is jutottam rajtuk, így már ismét ki tudom élvezni az ittlét pozitív oldalát.

Egyrészt lelkesen pátyolgatom Patríciát, néha sikerül is meglepnem. Osztom neki buzgón az észt, hogy itt mi hogy működik, hogy kell diktálni, mit írnak elő a norvég törvények stb., aztán megtudja, hogy én is csak két nappal korábban érkeztem ide, mint ő.
 
Egy ilyen bírósági tárgyalás-szerűségen is sikerült megállni a helyemet.
 
Vicces volt, mondtam valakinek, hogy Magyarországról jöttem, mondja, hogy milyen jó, ő pont oda készül hamarosan, ugye szép ország? / Igen, persze. / Vannak ott magas hegyek? Kinézek az ablakon, ahol kapásból látok 4-5 hegyet, ahogy a tengertöl felnyúlnak a hóhatár fölé. Hát, nem igazán. Figyelemre méltó viszont a szép nagy síkságunk. Meg a bor, Szentendre és Kőszeg.
 
Vettem egy egynyelvű norvégszótárat, végre már tudom értékelni a nyelv finomabb szépségeit is.
 
Tegnap volt egy osztályos halvacsora, egy egész autentikus norvég halászkunyhó-feelingű helyen (fish and chips-et ettünk, az elnevezésből arra következtetek, hogy nem egy ősi viking fogásról van szó), nagyon-nagyon jó hangultban zajlott, jól éreztem magam. A nővér, akivel az a kínos helyzet volt, meghívott  magához vacsorázni vasárnapra (a kanadai és a lengyel kollégával együtt). Sajnos, mégis nemet kellett mondanom, mert most hétvégén látogatóm érkezik, és az a terv, hogy elutazunk a Geirangerhez.
 
Mivel nem tudom, hogy kell ide szépen képet beilleszteni (csúnyán már tudnék, de úgy meg nem akarok), ezért azt javaslom, hogy akit érdekel, az írja be a Google-ba azt a szót, hogy Geiranger, aztán indítson egy képkeresést, és irigykedjen.
 
Az irigységet csillapítandó azért hozzáteszem, hogy itt most 9-10 fok van, borult az idő, és szemerkél az eső. Az út pedig kalandos lesz, mert tömegközledéssel akarunk oda eljutni, ami három átszállást jelent, és gyakorlatilag csak egy megfelelő lehetőség van naponta. Ha valamit elszúrunk, nem jutunk el oda, vagy ami még rosszabb, nem jutunk onnan vissza.
 
Egyelőre ennyi, majd hétfőn jelentkezem, feltéve, hogy sikerült valahogy visszaérnünk.
Mindenkinek jó hétvégét!

11 komment

Címkék: norvégia


A bejegyzés trackback címe:

https://dysthymia.blog.hu/api/trackback/id/tr362091466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rozsdafarku 2010.06.18. 13:59:28

Örülök, hogy jól érzed magad, kezdesz beilleszkedni a kezdeti bizonytalankodás, botladozás után.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ki érkezik hozzád látogatóba?Remélem, hogy a kirándulás is jól sikerül, a hideg ellenére.Itt sem jobb a helyzet, reggel óta zuhog.
Gyönyörű helyen vagy, gyönyörű helyre kirándultok, azért mégiscsak irigykedek egy kicsit.
Most látom, hogy a norvég himnuszt választottad, a zenéje is szép?
Kellemes hétvégét, várjuk a hétfői beszámolót, üdvözlet!

rnee_ 2010.06.18. 21:12:17

Irigykedem, mint állat. :)
Nehezen tanultad meg a nyelvet használhatóra? Én a svéden gondolkodom, ahhoz van tananyagom legalábbis...

Groix · http://dysthymia.blog.hu 2010.06.20. 21:02:13

@rnee_: Úgy kb. egy hónapja hallgatom a norvég rádiót, hogy szokjam a nyelvet. De itt a helyszínen jöttem rá, hogy ez így kevés (volt). De szerintem ez alatt a hét alatt, amióta itt vagyok, már sokat javultam.
Hozzá kell persze tenni, hogy van egy nyolc éves skandináv hátterem.

Groix · http://dysthymia.blog.hu 2010.06.20. 21:16:03

@rozsdafarku: A cím valóban a norvég himnusz elsö sora, és az jelenti, hogy "Igen, szeretjük ezt az országot" - úgyhogy ezért is illik most ide címként. De a dallama is szép.

vén betyár 2010.06.22. 06:29:09

Jó reggelt mindenkinek!
Elnézést Groix, csak nálam tűnt el az oldaldobozból a társ-blog ajánló vagy, vagy?Vajon?

vén betyár 2010.06.22. 06:35:31

Szombat este a Kossuth rádió rövid színesben számolt be az undorító esküvőről.Érdekes volt hallgatni az ékes torokhangú nazálisokat.

Egy kis budapesti emlék ezen a szomorú reggelen:
www.youtube.com/watch?v=B-QGUnQUrI8

vén betyár 2010.06.23. 03:14:10

Tart még az útkeresés, jól van ez így.Nagyon összetett, bonyolult, lelkiismeretes és érzékeny lélek vagy.
Most egy ideig én sem jelentkezem, történt néhány olyan esemény, hogy nekem is át kell gondolni a dolgokat.
További útkeresést és találást!

www.youtube.com/watch?v=IxfXAJ7HwkE

rozsdafarku 2010.06.23. 04:43:16

Azt hiszem, hogy erről szól az életünk.Keressük magunkat, helyünket a világban.
20 évesen a Török Pál utcában, a Kinizsi utcában, Gumigyárban, MOM-ban Benkó-t, Omegát, Illést és Koncz Zsuzsát, Radits Bélát hallgattam.
Annyi idősen, mint Te, a barátaim gyermekeivel együtt jártam Hobo, Vágtázó Halottkémek, Sziámi-Sziámi, AE Bizottság koncertekre.
Kerestem a választ.
Ma már nem járok koncertekre.Olvasok, nosztalgiázok, meditálok, de a választ még mindig keresem.
www.youtube.com/watch?v=ertqkDO94eg&feature=related

Groix · http://dysthymia.blog.hu 2010.06.23. 12:27:16

@rozsdafarku: @vén betyár:
Nagyon szépen köszönöm ezeket a meleg, bátorító szavakat!

Vén betyár, Neked is sok sikert a további útkereséshez! És ha eltünnél a blogból, akkor július vége felé azért még leülhetünk ahhoz a megbeszélt sörhöz - már persze, ha van hozzá kedved.

örömlány · http://oromlany.blog.hu 2010.06.23. 14:25:25

@rozsdafarku: "A hetedik Te magad légy!" - azaz, -szerintem- a kiindulópont, csak nagyon nehéz.