Dysthymia

Itt vagyok 41 évesen, van egy csodálatos családom (kedves feleség, okos, aranyos gyerekek), szép nagy lakásom, munkám, amiben jó vagyok, és amivel nagyon jól is keresek - és mégis (majdnem) állandóan szomorú vagyok, semmihez sincs igazán kedvem, semmi sem tud lekötni. Még pár év, aztán megöregszem, akkor meg már végképp késő lesz, és majd verhetem a fejemet a falba, hogy nem is éltem igazán, amikor még megtehettem volna. Erről gondoltam most blogot írni.

Legutóbbi hozzászólások

Látogatók

2010.04.23. 13:00 Groix

Hajszőnyegszövők

 

Amikor az erotikus masszázs kedvéért Magyarországra utaztam, kihasználtam az alkalmat, hogy vegyek néhány könyvet.
Ezek közül elsőként a Hajszőnyegszövők című regényt olvastam el (szerző: Andreas Eschbach), úgyhogy most erről mesélek.
 
Sajátossága könyvnek, hogy nem összefüggő történet, inkább egy novellafüzér, amiből egyrészt kirajzolódik a társadalom képe (bemutatva például egy hajszőnyegszövő, egy vándor kereskedő, egy tanító, egy zenész és még sok-sok más ember életét a bolygón, illetve később másutt is), másrészt lassan-lassan kibontakozik a rejtély (Miért is szövik igazából ezeket a szőnyegeket?), és végül annak a megoldása.
 
Tetszett, ahogy bemutatja a könyv azt az elszántságot, komoly odaadottságot, amivel mindeki alárandeli az életét (és ha kellett, mások életét) a hajszőnyegeknek: A szőnyegek szövői, akik egész életüket arra teszik föl, hogy elkészíthessenek egyetlen szőnyeget, a feleségeik, akiknek az "értékét" a hajuk színe és minősége adja meg, és az egész társadalom, amely megbecsüli és lehetővé teszi a munkájukat.
Érdekes és hiteles volt ennek a társadalomnak a képe. Furcsa, fanatikus, kemény, de talán mégis egy élhető társadalom, bár szinte mindenki, aki megpróbálja a fennálló rend kereteit feszegetni valamilyen módon (a szerelem, a tudás, a művészet vagy a szabadság eszméjétől hajtva), az rendszerint elbukik, akár az életével fizetve a lázadásért - ha pedig látszólag sikerrel jár, azt inkább csak a körülmények szerencsés összjátékának köszönheti.
 
Ami pedig igazán elgondolkodtató volt, hogy nem ilyen vagyok-e én is ilyen, nem vagyunk-e ilyenek mindannyian?
Minden erőnket összeszedjük, sokmindenről lemondunk, lelkiismeretesen dolgozunk, hogy létrehozzuk életünk főművét (anyagiakban, erkölcsiekben...), majd átadjuk a gyerekeinknek, hogy ők is folytathassák; de lehet, hogy mindaz, amit létrehozunk, csak egy hajszőnyeg -  olyasmi, amit rendkívül értékesnek hiszünk, de igazából nincs semmi értelme?
 
Az elgondolkodtató történetfüzér végén a számomra kicsit eröltetett, triviális és hiteltelen volt a rejtély feloldása, és hiányoltam a folytatást - egy újabb könyvet lehetne írni a következményekről annál a pontnál, ahol a könyv egy nagyon rövid novellával lezárja a történetet.
Szintén negatívum, hogy a könyv nagyon könnyelműen és hiteltelenül dobálózik tízezer évekkel - anélkül, hogy erre igazából szükség lenne a mondanivaló kifejtéséhez.
 
Érdekes, elgondolkodtató könyv, ami azonban sajnos végül némi csalódást is okozott.
Ezzel együtt érdemes elolvasni.

7 komment

Címkék: könyvek sci fi erotikus masszázs


A bejegyzés trackback címe:

https://dysthymia.blog.hu/api/trackback/id/tr612002385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rozsdafarku 2010.05.25. 06:17:57

Ma megyek könyvtárba, remélem, hogy megvannak ezek a könyvek.
Most viszem vissza Michael Chricton /Az Őslénypark és a Vészhelyzet alkotója/ PRÉDA című könyvét - Ti biztosan olvastátok.

vén betyár 2010.05.25. 07:29:44

www.biblieteka.hu/book/view/id/58/
Viszonzásul a könyvelemzésekért és ajánlásokért én is szerettem volna ajánlani egy nagyon érdekeset, ha nem is a középkorban
Lás még:Lord Valentín kastélya és Leticia nővér blogja.
De hijába ajánlgatom, pedig nagyon érdekes!

Groix · http://dysthymia.blog.hu 2010.05.25. 07:38:56

@vén betyár: Egyáltalán nem hiába, nagyon is érdekesnek tünik, meg fogom nézni, amikor legközelebb Magyarországon járok!

rozsdafarku 2010.05.25. 09:29:49

@Groix: Egy kis előzetes itt olvasható, de azt hiszem, hogy az előzőn is megrendelhető.
www.netreforgo.hu/kokom/kokomkonyv.pdf

Groix · http://dysthymia.blog.hu 2010.05.27. 20:01:38

@vén betyár: @rozsdafarku:
Elolvastam ezt a belinkelt .pdf ízelítöt. Remélem, nem bántok meg senkit, de öszintén szólva engem nem gyözött meg. Végig az volt az érzésem, mintha Paulo Coelho "A zarándoklat" c. könyvének egy gyenge utánérzését olvasnám.
De persze igazságtalan dolog egyetlen fejezet alapján megítélni egy müvet.

vén betyár 2010.05.28. 04:34:52

@Groix: Na, még egy könyv, amit el kell olvasnom.Kösz!
Sajnálom, hogy csalódást okozott, engem mélyen megérintett.

Groix · http://dysthymia.blog.hu 2010.05.28. 08:24:20

@vén betyár: Az azért talán erös kifejezés, hogy csalódást okozott, de mindenestere ez a fejezet nem keltette bennem fel a vágyat, hogy a folytatást is elolvassam.

Nem mondom, hogy az említett könyvet el KELL olvasnod - a magam részéröl egyáltalán nem vagyok Paulo Coelho-rajongó, de ha neked tetszett ez a kokomos könyv, akkor jó esélye van, hogy a Zarándoklatot is kedvelni fogod.