Dysthymia

Itt vagyok 41 évesen, van egy csodálatos családom (kedves feleség, okos, aranyos gyerekek), szép nagy lakásom, munkám, amiben jó vagyok, és amivel nagyon jól is keresek - és mégis (majdnem) állandóan szomorú vagyok, semmihez sincs igazán kedvem, semmi sem tud lekötni. Még pár év, aztán megöregszem, akkor meg már végképp késő lesz, és majd verhetem a fejemet a falba, hogy nem is éltem igazán, amikor még megtehettem volna. Erről gondoltam most blogot írni.

Legutóbbi hozzászólások

Látogatók

2010.04.19. 11:00 Groix

Mivel próbálkoztam eddig?

Több dolgot is kipróbáltam, néhányat nem is teljesen eredmény nélkül.

Egyrészt szedek antidepresszánst (bupropion) - nem teljesen meggyőző a hatása, de most már nem merem abbahagyni, mert attól tartok, hogy anélkül még rosszabb lenne.
 
A szexnek egyértelműen van némi védő hatása - itt sajnos a feleségem kapacitása jelent objektív korlátot.
Próbálkoztam ugyan azzal is, hogy elmenjek egy úgynevezett „erotikus masszázsra” (erről majd talán később írok részletesebben is) - utána egy vagy két hétig jobban is voltam. De hát ezt sem lehet rendszeressé tenni, már csak praktikus okokból sem, ha meg mégis lehetne, akkor valószínűleg egy idő után ezt is unalmasnak találnám.
 
Aztán vettem pár érdekes könyvet, kicsit felelevenítve az egykori SF-rajongásomat. Amíg ezek tartottak (pl. Hajszőnyegszövők; Lord Valentine kastélya), addig talán jobban is voltam valamivel, de mostanra már kiolvastam ezeket. Igaz, vehetnék még újabbakat is. Postán kellene rendelnem, de ez végül is nem olyan nagy probléma. Megfontolandó.
 
Próbáltam ismerősökkel sörözni járni, vagy összejönni társasozni. Ez nem jött be, nem lettem vidámabb ezektől az alkalmaktól. Főleg tegnap nem, amikor durván kikaptam pókerban. :-(

10 komment

Címkék: sör szex depresszió sci fi erotikus masszázs


A bejegyzés trackback címe:

https://dysthymia.blog.hu/api/trackback/id/tr452002351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rozsdafarku 2010.05.14. 13:17:20

Na még egyszer, az előbbi elszállt vagy megette a blogmotor.
Most látom csak, hogy nekem milyen szerencsém volt.Átlag 10 évenként sikerült új feladatot, kihívást találnom és váltanom.
Családi körülményeim is úgy átlag 10 évenként változtak.Későn nősültem, később elváltam, vagy egy tucat évet éltem egyedül, újranősültem.Csak az elsőt bántam meg, de nem is, ez volt az életem és kész.Voltak szerelmeim /halálosak is/, kalandjaim /felejthetetlenek is/, barátaim, barátnőim.Voltak anyagi, voltak érzelmi gondjaim, mélypontjaim.
Éreztem úgy, mint Te most.Soha nem volt alkalmam, nem voltam abban a helyzetben? mással beszélni róla, megbeszélni valakivel, bárkivel.Kihordtam lábon, egyedül.Nem volt könnyű.
Látom, most is vannak sokan akik hozzád hasonló gondokkal, érzésekkel küzdenek.Talán megtaláljátok egymást, talán kibeszélhetitek, megbeszélhetitek.

MakkosMaria 2010.06.01. 19:26:48

Uj hobbi? Uj szakma? Uj szereto? Uj gyerek? csak kivancsisagbol...
Amugy udv, most eloszor talaltam ide.

örömlány · http://oromlany.blog.hu 2010.06.01. 20:23:10

@rozsdafarku: Nahááát, Te férfiből vagy??? Elnézést, én eddig női nemből valónak gondoltalak...

Groix · http://dysthymia.blog.hu 2010.06.01. 22:43:55

@MakkosMaria: Köszönöm, igen, ezek kézenfekfö ötletek.
(Régi-)új hobbiként itt van a sci-fi,
új szakmába nem akarnék belevágni, de új munkahelyen gondolkodtam, legalább ez a norvég vonal talán megvalósul belöle,
(új) szeretö - szerintem velem legjobb esetben is csak pénzért állnak szóba a nök, aminek megvannak a maga elönyei, de ugyanakkor a hátrányai is,
új gyerek - nem tudom; inkább azokat szeretném jól felnevelni, akik már itt vannak.

vén betyár 2010.06.02. 06:52:37

@örömlány * oromlany.blog.hu: Ffiből van, csak 1x helyezte magát női szerepbe, mert csak úgy tudta elmondani, próbálta közvetíteni amit szeretett volna.
De az is lehet, hogy többször nőies, gyengéd, lágy, megértő, érzelmes és éppen ezért félrevezető.Én megértem és megbocsátom neki ezt is, közel áll hozzám.

MakkosMaria 2010.06.02. 23:18:29

@Groix: ok, ezek nagy resze akar elegseges/elfogadhato is lehet.
Epp most hallgattam egy reszt A Prairie Home Companion (Garrison Keillor) musorbol, nemtom ez a vilag mas reszen mennyire ismert. Idevago idezet, kb igy hangzik: 'Depresszio, ezt nalunk, eszaki Lutheranusoknal nehez definialni. Pontosan hol is er veget a 'karakter' es hol is kezdodik a depresszio...' :-)

Groix · http://dysthymia.blog.hu 2010.06.03. 00:04:43

@MakkosMaria: Így igaz.
Ennek a tételnek talán a legszemléletesebb illusztrációja az Úrvacsora c. film Ingmar Bergmantól.

galit 2012.02.11. 14:06:10

Ezek a próbálkozások véleményem szerint azért nem hozhattak igazi változást, mert mindegyik tüneti kezelése a valódi problémának.
A tüneti kezelésekkel pedig elsősorban az a gond, hogy fogy az idő, anélkül, hogy igazi változást megélhettünk volna.

Groix · http://dysthymia.blog.hu 2012.02.11. 18:41:57

@galit: Pontosan.

A nagy kérdések viszont azok, hogy
1. Rá tudok-e jönni, hogy mi a probléma?
2. Szembe merek-e nézni vele?
3. Lesz-e bátorságom és eröm, hogy tegyek valamit?

Sajnos úgy tünik, hogy az 1. és a 2. közül legalább az egyikre "nem" a válasz, így el sem jutok a 3.-ig. :-(

És ahogy mondod, fogy az idö...

galit 2012.02.12. 13:54:48

@Groix: de hiszen épp az imént említetted a kisebbrendűségi érzést! Azzal én már elkezdenék dolgozni.